8 ℃ Sorscsapás
Aligha lehet vitás, hogy vakon élni sorscsapás. Jó lenne, ha egyszer társadalmunk is – sajnálat, lenézés és előítéletek helyett – emberi módon kezelné az alig, vagy sehogyan se látókat.
A Magyar Rehabilitációs Társaság nyíregyházi vándorgyűlésének vendége volt Mario Galanti programozó matematikus, a vakok szövetsége római szervezetének képviseletében. Mint elmondta, figyelemmel kíséri a sorstársait érintő segédeszközök kínálatát, információkat gyűjt, pontosít és felelőse az olaszországi vakok idegen nyelvtanulásának.
– Galanti úr, mi a benyomása a vakok magyarországi helyzetéről?
– A vakok szövetsége itt is nagyon bürokratikus. Ezt pénz nélkül is jobbá lehetne tenni, átgondoltabban szervezni. Ami nagyon feltűnt: alig van vak ember, aki tanulna, kultúrával foglalkozna. Legtöbben telefonkezelők, nem tudnak idegen nyelveket. Pedig már léteznek olyan olvasórendszerek, amelyek segítségével nyomtatott könyveket be lehet vinni a komputerbe. Ha Magyarország jobban kiépítené nemzetközi kapcsolatait, akkor ezeket a mágneslemezen sokszorosított kiadványokat megkaphatnák a magyarok is. (Persze ehhez az kellene, hogy tudják az adott idegen nyelvet.
– Mi a legszembetűnőbb különbség az olasz és a magyar társadalom vakokhoz való hozzáállásában?
– Kisebb mértékben ugyan, de Olaszország sem mentes az előítéletektől. Viszont megvan a vakoknak a tanuláshoz való joga. Legtöbben itt is telefonközpontban dolgoznak, de sokan tanárok, jogászok, programozó matematikusok. Számítógéppel kitűnően tudnak bánni. Magam, matematikát tanultam az egyetemen, ami pedig a munkát illeti, Rómában egy olyan cégnél dolgozom, amely telefonhálózatok fejlesztésével foglalkozik. Programokat írok. Társadalmi munkában az olasz és a külföldi vakok kapcsolatának fejlesztését igyekszem előmozdítani. Részt veszek egy olasz nemzeti adatbank megszervezésében – német és amerikai információk segítségével –, amely a vakok tájékoztatását szolgálná: hol, milyen könyvtárban, milyen vak könyvek és kazetták találhatók, valamint, hogy milyen vak segédeszközöket hol lehet beszerezni. Ez minden országban létezne, s kölcsönösen tájékozódhatna bárki. Ily módon a változások, az újdonságok nemzetközileg is ismertté válnának. Eddig bizonyos információkat már összegyűjtöttünk, most jön a második fázis, a feldolgozás, beprogramozás. Távlati terv egy nemzetközi adatbank létrehozása.
– Mondana néhány szót a vakok iskoláztatásáról, oktatásáról?
– Korábban mindegyikük a vakok iskolájába járt. Most azonban egyre erősebb a törekvés, hogy gyermekkortól kezdve ugyanolyan iskolában tanuljanak a vakok is, mint a jól látók. Ez úgy lehetséges, hogy a gyerekek a tananyagot hangkazettán vagy Braille-írással készült könyvekben kapják kézhez. Ezen kívül a vakok járadékra jogosultak – oktatásuk támogatásához.
– Milyen további kedvezmények illetik meg Olaszországban a vakokat?
– A helyi közlekedés ingyenes. Vonatnál 70% – egyedül utazva. A kísérő semmit nem fizet. Repülőgépen a kísérő a teljes költséget állja, a vak 75%-ot, országon belül.
– Ha Olaszországban egy vak sorstárs nem tud elhelyezkedni, kap-e valami segélyt, vagy jövedelmet, és milyen formában?
– Minden vak kap egy bizonyos összeget, mert vak, de a rendszer különbözik a magyartól. Nálunk mindegy, hogy dolgozik-e vagy sem, ugyanazt az alapösszeget kapja mindenki. Ha munkanélküli, ehhez jön a munkanélküli segély. E kettő csak szűkösen elég, ami arra sarkalja a vakokat, hogy munkát keressenek. Kedvez ebben, hogy adott munkaköröknél, amelyeket kiválóan elláthatnak vakok is, kötelezik az intézményeket, részesítsék előnyben őket. Előbb-utóbb mindenki talál magának megfelelő foglalkozást, ha keres.
– Ön hogyan veszítette el a szeme világát?
– Születésem óta nem látok, de nem genetikai okokból. Túl nagy újszülöttként inkubátorba tettek, mert nem volt szabályos a légzésem. S a nem megfelelő mértékben adagolt oxigén elégette a szaruhártyát…
(1991 téli különszám)
Mészáros Ferenc
| Cikk nyomtatása
Megosztás
