8 ℃ Befejezetlen mondat
Aznap stílszerű akartam lenni, hétfő lévén nem volt kedvem semmihez. Kezemben egy kisregénnyel bezárkóztam a fürdőszobába, gyenge sugárban vizet engedtem a kádba, és beleültem, vigyázva, nehogy vizes legyen a könyv...
A főhős, maga sem tudta, tudja miért, beköltözött a fürdőszobába. Eggyé vált vele, az lett élete fő színtere.
Ültem, ücsörögtem, olvastam, a gőz lassan belepte a tükröt. A könyv érdekes volt, ilyesmiket olvastam benne, mint: 10/ A kád peremén ülve kifejtettem Edmondsonnak, talán nem igazán vall épelméjűségre, hogy huszonhét, hamarosan huszonkilenc évesen elvonultan élek egy fürdőkádban. Kockázatot kellene vállalnom, simogattam meg lesütött szemmel a kád zománcát, vállalni a kockázatot, hogy veszélynek teszem ki absztrakt életem lelki nyugalmát, mégpedig azért. Nem fejeztem be a mondatot.
11/ Másnap kijöttem a fürdőszobából.
Én még aznap. A könyv kiesett kezemből, valami tompa, ismétlődő zajra riadtam, segélykérés lehet, vagy mi, gondoltam. Nem hagyott nyugodni.
Tétován kiléptem a kádból, vizes habos testemre törülközőt terítettem, aztán elbizonytalanodtam, a fürdőköpenyért nyúltam, és kicsoszogtam az udvarra. El a szomszéd ajtaja előtt, ki a postaládáig, az amúgy forgalmas utca néma volt.
Kora reggel.
Indultam vissza, szomszéd ajtaja előtt el, s akkor villant belém a felismerés, nyöszörgést, kaparászást hallok.
Állatot nem tartanak, sőt. Bezárta volna magát? Bezárta az asszony? Nem mindegy?
Láttam tátogó száját az ablakon át, amikor hátramentem a szemeteshez. Nem tudok jól szájról olvasni, különösen, ha hadar, vagy üvölt az alany. Most mindkettő.
Végül beszóltam – tagoltan, s elég hangosan, hogy értse –, törje be az ablakot, vagy nyissa ki, és másszon ki. Igaz, kicsit magasan volt, de mit mondhattam egyebet?
Én törtem be reszketve és remegve közben, hogy majd betörőnek vél, amúgy sem nagyon kedveljük egymást. Alig emlékszem. Az üveg széttört, én felmásztam, majd beléptem, nyugtatgatni próbáltam. Ő meg mesélni kezdett.
Az Ő felesége igen rendes asszony, csak néha ideges ezért-azért, meg iszik is kicsit, s akkor Őt bezárja, de a kulcsot is eldugja, Ő meg fél kinyitni az ablakot, mert szédülős, így aztán kimászni sem mer, pedig a garázsban ott vár a behűtött sör, az eldugott kisüsti, és hol van még a munkaidő, úgyhogy most, hogy kiszabadítottam, akár meg is ihatnánk a pertut…
Éreztem, ahogy a hideg veríték s a szétmázolt melegvíz csorog végig a hátamon. Bamba arccal hallgattam, szívemben jó érzéssel, hogy jót cselekedtem valakivel.
…és hadd mondja még el azt is, hogy ha jól elbeszélgetünk, akár ott is maradhatnék, mert enni nem jó egyedül, meg különben is sok az a kaja egy embernek…
Megérkezett a postás, nem hozott semmit.
Töltött valamit. Megittam. Aztán újra. Lassan kortyoltam. Ő meg döntötte magába. Javasolta, hogy sakkozzunk.
Fuccs. Éreztem, ha most nem megyek el, soha nem fogok, akár maradhatnék is albérlőnek.
Az ablak közelében állt egy zsúrkocsi, rajta üvegek. Lassan hátrálva megközelítettem, s hirtelen kimásztam az ablakon. Gyors mozdulattal behúztam magam után, nem vártam be a mondat végét. Minden maradt a régiben.
Próbáltam folytatni a napot. Először a fürdőszobába mentem, a könyv ott hevert a kád alján, ázottan és nyitva az alábbi mondatnál:
10/ A kád peremén ülve kifejtettem Edmondsonnak, talán nem igazán vall épelméjűségre, hogy huszonhét, hamarosan huszonkilenc évesen elvonultan élek egy fürdőkádban. Kockázatot kellene vállalnom, simogattam meg lesütött szemmel a kád zománcát, vállalni a kockázatot, hogy veszélynek teszem ki absztrakt életem lelki nyugalmát, mégpedig azért. Nem fejeztem be a mondatot.
Ma sem fogom.
Nyírfalvi Károly
| Cikk nyomtatása
Megosztás
