8 ℃ Árverezés
Talán negyvenesek lehettek. Idősebbek biztosan nem, hajukat festették, kézfejüket pedig még nem gyűrte ronggyá az idő. Arra a padra ültek, ahová mindig is szoktak, háttal az udvar bejáratával, a szökőkút mellé...
Borús idő volt, az első igazán őszi nap, szél se fújt. Az udvar, amely üzleteknek és büféknek adott helyet, aznap zavaróan csöndes volt. Nem szólt zene a ruhaboltból, az egymással szomszédos eladók nem álltak ki üzletük ajtajába, hogy beszéljenek egymással. A mindig vidám ruhaboltos lány most a küszöbön ülve a távolba révedt. Mintha az esőt várná, vagy csak valakit, hogy jöjjön. Lába előtt egy kistermetű fehér szőrű kutya „tipegett” tova a padhoz, ahol a két negyvenes nő ült. Körbeszaglászott, majd lepihent.
– Elárverezik a lakásom – szólalt meg az egyik, barátnője azonban mintha meg se hallotta volna, rá se nézett, a zsebében kotorászott. Különböző színű tablettákat vett elő, motyogva számolta.
A pszichiáterem azt mondta, hogy délbe a kékből vegyek be egyet – mondta, de elbizonytalanodott. – Vagy lehet, hogy a fehéret kell bevennem most, s a kéket este? Vagy mindkettőt most?
– Csak a kéket – vágta rá barátnője, nem mintha tudta volna, azzal azonban tisztában volt, hogy évek óta nem változik Éva állapota, akár a kék, akár a fehér, akár a rózsaszínű tablettát szedi.
– Nem tudom, hol fogok élni ezután – folytatta már megkezdett kesergését Márta.
– Könyörögd vissza magad az uradhoz – mondta Éva és megelégelve bizonytalanságát, bekapott egy kék tablettát.
– Az uram már egy éve meghalt. Emlékszel; felakasztotta magát.
Éva erre nem tudott mit mondani, de látta, hogy barátnője emlékszik. Húsz évig volt házas. Férje kezdetben mindent megtett érte. Dolgozott, majd saját céget alapított, azt vezette. Jó megélhetést biztosított családjának, a munkájával járó stresszt azonban csak a kocsmákban tudta levezetni. Az idő múltával már több időt töltött az itallal, mint feleségével és gyerekével. Egyre agresszívabbá vált, hajdan jól menő cége a fennmaradásért küzdött. Az a kevés profit is, ami maradt, elfolyt a borral.
Éva azután adta be válókeresetét, miután férje egy bálon rohamot kapott a töménytelen ital miatt s mentő vitte a kórházba. Öngyilkossága idején is ittas volt, nem hagyott búcsúlevelet.
– És mi van a fiaddal? – kérdezte Éva immár nyílt, tiszta tekintettel.
– Budapesten dolgozik. Összeköltözött egy lánnyal. Kettejük fizetése éppen csak hó végéig elég. Minden forintot kiszámolnak. Zsolt most három helyen dolgozik. A rossz gazdasági helyzet miatt pár hónappal ezelőtt felére csökkentették a fizetését, ezért két másodállást is kellett vállalnia. Így keresi meg azt az összeget, amit pályakezdőként kapott.
– Vagyis, ha jól értem – kezdte mondandóját Éva kicsit elkent beszéddel, miközben körme alól piszkálta ki a piszkot – nem maradt senkid és nincs semmid.
Márta a barátnőjére nézett úgy, mint aki egy idegent akarna megölni tekintetével. Tudta, de elhinni nem akarta, hogy Évának igaza van.
– Mondd csak, szerinted kit terhel a felelősség? Rendesen dolgozom, mindig kifizettem, amit ki kellett. Kik szúrták el és hol?
– Drága Mártikám, csak mi tehetünk arról, hogy miként alakul az életünk. Ha valakit hibáztatni akarsz, hibáztasd magad.
Márta egy pillanatig szótlan nézte barátnőjét, majd magához szorította táskáját és felállt. Köszönés nélkül, sietve távozott.
– De legalább nincsen háború – mondta Éva magának, s mintha csak erre a pillanatra vártak volna valahol, megszólalt a légvédelmi sziréna. „Gyakorlat” – harsogta a város a mély, karcos férfihangot.
Bialkó László Gergő
| Cikk nyomtatása
Megosztás
