8 ℃ Az egész világ legyen boldog
A 6/A út nevezetes hely. Építésekor a fejlett szocializmus nagy eredményeként propagálták a négysávos betoncsíkot, melynek megvalósításához kiskertek, hétvégi házikók, bungalók térképről való elsöprése és a táj meglehetős elcsúfítása szükségeltetett...
Ronda is volt ez a gigantomán létesítmény a legutóbbi időkig. Újabban azonban élő dekoráció díszíti, nem is akármilyen, így hát öröm végigszáguldani rajta, sőt a padkán végigsétálni még vigalmasabb. Merthogy az élő dekorációt a magukat kellető utcalányok jelentik autós, vagy jobbhíján gyalogos „ügyfélre” várva.
Sokan vannak, egész sorok állnak néha az utat szegélyező járdán, bő a választék. Mivel utam gyakran vezet arra, volt alkalmam megmustrálni a lányokat. Akad közöttük minden korosztálybéli. Nemrégiben ismét elballagtam a „kínálat” előtt. Az útszéli tanya fáinak árnyékában hűsölő, üldögélő három leányzó egyike leszólított.
– Nem arasz dugni, szép ember? – mosolygott rám, s lesütötte szemét, míg egyik társnője kajánul, a másik pedig unottan nézett rám.
Ezek hárman három típust képviselnek – villant belém a gondolat, merthogy olyannyira különböző volt megjelenésük, arcjátékuk, viselkedésük.
– Azt nem – feleltem –, de amint látom, nem nagyon megy a bolt, lányok. Amíg nem jön kuncsaft, egy kis csevegésre jók vagytok! – próbáltam a vagányt játszani.
– Tényleg írni akarsz rólunk? – kérdezte leszólítóm. – Aztán mi a fenét? Amit a többi hülye zugfirkász, hogy intézet, meg nehéz gyerekkor, meg hasonlók?
– Mit szeretnétek leginkább elmondani magatokról?
Aki megszólított – nevezzük O-nak – áll szóba velem, két társnője gyanakodva figyeli társalgásunkat. Cigarettával kínálom őket, a hangulat oldódik
– Te nem születtél „örömlánynak” – kezdem. – Ez a leszólítás, ezzel a lesütött szemmel, amiben benne van a visszautasítás is, nem vall rutinra…
– Figyelj, haver, itt a munkakönyvem – veszi elő, s bár tiltakozom, az orrom alá dörgöli. – Láthatod, 16 éves koromtól egyetlen helyen dolgoztam. Két éve fölszámolták a céget, lejárt a munkanélkülim, valamiből élnem kell. Nehéz fizikai munka volt az enyém, ott erősödtem ki – feszíti meg izmait az egyébként jó alakú O. – Elvégeznék bármit, ha akadna. Két gyereket kell eltartanom, a beteg anyám vigyáz rájuk. Nincs más jövedelmem, hát kiálltam ide, mint a többiek. Írd csak meg, hogy rohadt ez az egész világ. Én cigány létemre embermódon akartam élni, de nem sikerült…
– Férjed nincs?
– Hála istennek! Ha nem tűnt volna el, őt is ki kéne tartani. Jobb ez így…
– Egyszóval most 25 éves fejjel kezdted ezt, a hogy is mondjam… munkát?
– A kurválkodást? Mondd ki nyugodtan. Tudod, én faluban nőttem fel, zárt cigányközösségben. A régi cigányerkölcsök nagyon szigorúak, csak a modern időkben borultak föl, meg azoknál, akiket a városba telepítettek. Hazugság, hogy a cigánylányok mind lotyónak születnek…
– Ezt nem is állítottam, meg aztán látok én itt szőkét, barnát, feketét…
– Összeverődik itt mindenki. Nagy a konkurencia, kevés a kereset.
– Mégis, mennyi a tarifa?
– Attól függ. Ha az ürge elég pénzes és hülye is, ezrekben, tízezrekben számolunk. Rossz napokon párszáz forintért is elmegyünk…
– Te hogy kerültél ide?
– Egy barátnőm ajánlotta. Először nagyon nehéz volt, a lányok beszéltek helyettem, még most sem megy igazán, és nem is akarom ezt csinálni életem végéig, de hát ez van…
– És a barátnőid? – biccentek a két, most már csábosan mosolygó lány felé.
– Ők maradnak a pályán – feleli O. – Nézd meg Z-t, ezt a 18 éves kislányt. Három éve űzi az ipart, és egészen jól. Albérletben lakik egyedül, rutinja van és sosem volt munkahelye. Nem is igen lesz…
– Tényleg nem? – kérdezek rá Z-re.
– Nem valószínű, hiszen másoknak sem jut munkahely. Persze, ha egyszer kiöregszem… majd meglátjuk – mondja bizonytalanul.
– Te extraszolgáltatást is vállalsz? – rontok rá M.-re, a harmadik lányra, célozván a testén virító harapásnyomokra.
– Nagyon ritkán, mert elcsúfít, de jó pénzért megéri. Hosszú távon ugyan nem, mert sokára múlnak el a nyomai és van, aki nem szereti. Igaz, sokakat vonz is. Fogalmad sincs, mennyi a perverz, aberrált fazon. Mégpedig a legjobb házból valók. Otthon szerető férjek, családapák, a feleségük nem is sejti, hogy ők szadisták vagy mazochisták. Ide járnak a beteges hajlamaikat kiélni – meséli.
– Ti is vállaltok ilyent? – kérdem O-t és Z-t.
– Soha! – mondja Z. – Én megbízom az emberismeretemben, és nem megyek el olyannal.
Ennek rögvest bizonyítékát is adja. A megálló nyugati autómárkából amolyan jól fésült, kinyalt újgazdag fiatalember szólítja. Percekig alkudoznak, aztán Z visszatér.
– Nem jött össze?
– Nem. Perverz a pasas. Vesszőzni akar. Ráadásul keveset is ígért, meg egyébként is. Egy elcsúfított fenék elvadíthat normálisabbakat.
Újabb japán autócsoda fékez. Hozzá M szalad oda. Be is ül azonnal.
– Ez törzsvendég, ismerős – mondja O.
Közben Z elköszön, elmegyünk a közeli kis presszóba.
– Szóval ahányan vagytok, annyifélék? – kérdem O-tól.
– Hát idefigyelj! Fele ennyien sem lennénk, ha dolgozhatnánk rendesen, ha a kölykeinket föl tudnánk normálisan nevelni, ha egyik-másik lány nem az intézetben nőtt volna föl, ahol semmi mást nem tanulhatott, csak kurválkodást, ha kapnánk szociális segélyt, ha ez az egész hülye világ nem olyan volna, amilyen. Nem mondom, kurvák akkor is lennének, mert azt hiszik, könnyű kereset. Aki úgy képzeli, álljon ide és próbálja meg. Tűrni gennyes alakok mocskolódását, alkudozni a saját testemre… Hidd el, volt olyan menet, hogy elmentem egy fa mögé és hánytam utána. Ez a sok barom nem tudja ezt, csak száguldoznak a rohadt autóikon, tele vannak pénzzel, mások meg éhen dögölhetnek… – robban ki belőle egyszuszra.
Közben neki is megáll egy vigyorgó teherautós és megteszi ajánlatát vulgárisan, ahogy kevésbé iskolázottaknál szokás.
– Kopj le öreg, nem látod, hogy foglalt vagyok?
– Ezzel a jampival? Én kocsival vagyok!
– Annál gyorsabban elhúzhatsz! – förmedt rá az egyébként jó kötésű leányzó, s kezén ötujjú félelmetes boxer villan meg.
Az autós nem is sokat kéreti magát, tovaszáguld.
– Miért szalasztottad el az üzletet? Nekem egy vasam sincs.
– Nem érdekes. Bunkó és ápolatlan pali és egyébként is jó néha elbeszélni a „nyomoromat”. Te legalább ember vagy.
– Az ügyfelekről mi a véleményed?
– Leokádni való görények. Utálom őket egytől-egyig.
– Védekezel, amint látom.
– Muszáj. Az itteni lányok keveset keresnek.
– Stricit nem tartotok?
– Miből? Hidd el, ma már nem divat. Kész ráfizetés, meg nem is keresünk annyit. Magunk védekezünk.
– Azért hordod ezt a vasalt bőrcsizmát is?
– Azért hát! A boxer meg a csizma rajtam marad szeretkezés közben is. Ki tudja, ki visz el és mit akar. Nehezen ismerem ki az embereket. Minden egyebet levetek, csak ezeket nem…
– Szóval egyelőre maradsz az útszélén, de azért csak vannak vágyaid, álmaid?
– Mint mindenkinek. Rendes élettárs, lakás, a gyerekeim fölnevelése és az, hogy egy lány ne kényszerüljön ideállni a 6/A-ra, meg olyan férfiak se legyenek, akik itt keresnek maguknak nőt. Az egész világ legyen boldog és megelégedett – köszön el O és befejezvén a műszakot elindul otthona felé…
Fotó: Tóth László
(1993/10-11)
Gyenis Pál
| Cikk nyomtatása
Megosztás
