8 ℃
Tudjuk, az iskola a társadalom lenyomata, hű tükre. S tudjuk azt is, hogy a gyerekek szüleik és környezetük hangján szólalnak meg, s adják vissza világukat. Érdemes néha a gyerekszájakon keresztül visszahallani, a gyerekszemek látómezején át visszanézni milyenek vagyunk, milyennek láttak ők bennünket 1994-ben....
„Határozat Katona Judit elhagyottá nyilvánítása ügyében. M. N. M. 2000. 1925. sz. rendelet 2. § alapján anyagi és erkölcsi elhagyatottság okából elhagyottá nyilvánítom. Indoklás: a kiskorú atyja ismeretlen helyre távozott, az anyja, aki súlyos tüdőbeteg, négy kisgyermek ellátásáról gondoskodni képtelen...
Ablakbecsukó, ajtóbezáró, szokatlanul hideg novemberi este. Omladozó, salétromos falú, halálraítélt ház kevéssel lebontás előtt. Huzatos szuterénlakás, málladozó vakolat, repedezett ablaküveg. Begyújtatlan teatűzhely, a papírdoboz alján pár szem brikett, fölhasogatott tűzifa....
Nekem tavaly még sokkal jobb volt. Apa vidéken dolgozott, mindig hozott valamit. Anya is jó volt, bármikor lemehettem a játszótérre. Csak akkor pofozott fel, ha rossz jegyet kaptam. ...
„Fogják meg! Fogják meg!” A kiáltozás megtörte az utca szokott mozgalmasságát. A két ordítozó férfi rohanás közben előre mutogatott. Egy idős, pipaszárlábú aggastyánt kergettek. Üldözők és üldözött közt a távolság rohamosan csökkent....
„Állj a védtelenek, gyengék közé; az erősek, hatalmasok oldalán harcolni nem virtus!” Ez az idézet került 1988-ban a Külváros címfejére, amely egyben a lap hitvallásaként szolgált. A kulturális és szociális folyóirat most egy emlékszám erejéig visszatér, s olvasói igény esetén a weben folytatódik....
- Mondd, neked nincs barátod? - kérdezte egyszer Boldizsártól az asszony, amikor a férfi már elmúlt negyven éves, a gyerekük meg éppen kijárta a középiskolát, és az utolsó, hosszú vakáció idején sorra hordta föl a házhoz cimboráit....
Amikor úgy fél egy tájban kiveszem a hűtőből a vajszínű kislábast, és felrakom a tűzhelyre melegedni azzal a néhány falat hússal és káposztával, akkor mindig nagyon megrendülök. Ez az a jelenet, amivel a legpontosabban le lehet írni egy magányos férfi magányosságát, legyen az öreg vagy fiatal...
Tudom én aztat szerkesztő úr, hogy nem vagyok egy képzett káder, még csak az inasiskolát se tudtam befejezni, merthogy a fateromat leszázalékolták, a muter meg a lecsóban annyit se keresett a szalag mellett három műszakban, hogy zsíros kenyérrel betömje a négy kölke száját....
Milyen okokból váltak védtelenné önmagukkal szemben is az öngyilkosságot elkövetők? Mit tehet megmentésükért a szakember, és mit tehetünk mi, akik mellettük élünk? Ezekről a kérdésekről beszélgetünk most dr. Ozsváth Károly professzorral, a pécsi pszichiátriai klinika vezetőjével....
„Fehérvári cigányok, b…k az anyátok!” – hallatszik egyre hangosabban az üvöltő dervisekre hangszerelt kórus, majd tőlem pár lépésre sörösüveg robban a peron betonján....A KÜLVÁROS a leszakadók, a perifériára kerültek szócsöve. A kulturális és szociális folyóirat célja, hogy fölkeltse a társadalom együttérzését, szolidaritását a bármely okból elszegényedett, kiszolgáltatott élethelyzetbe került embertársaink iránt. A hét évet és 70 lapszámot megélt nyomtatott periodika (1988-1995) legjobb cikkeit egy emlékszámban éltetjük tovább a weben. Olvasói érdeklődés esetén ugyanitt folytatjuk kiadását – online változatban. Ahogy kezdődött