8 ℃ „Ha nincs remény, hát dögöljön meg a remény”
Nem én mondom ezt Lajcsi, csupán idézem a költőt, aki a reményvesztett szerelem felismertekor fájdalmában s tehetetlenségében kiábrándultan üvölt és káromkodik. Hasonló érzés kerülgethet téged is, mert számodra ugyanilyen nagy csalódás a bánya: egy hajdan volt, ám most kapitulált, visszavonult, megszakadt szerelem.
Tudom, nagyon fáj, hiszen megcsaltak, becsaptak, felszarvaztak Lajcsi! Átkozd csak átkozd, szapuld napestig a ringyót! A sárga földig idd le magad, ha lelked megnyugszik ettől. De kijózanodván jusson eszedbe: hisztériádat épp' azok szítják a legjobban – közvetítők, felbujtók és stricik –, akik eleddig hőst csináltak belőled. Azok, akik szombatonként és vasárnaponként pihenés helyett is a föld alá küldtek, miközben váltig azt hangoztatták, hogy érted vannak, s imádnak téged. Azt hazudták szeretnek, holott a hátad mögött megcsaltak. Bizony barátom, csúnyán átejtettek, s most megcsalattatván – ahelyett, hogy csitítanának –, tovább cukkolnak. Azt mondják, nem ők, hanem a harmadik fél, az idegen, a csábító a felelős mindenért.
Persze ki tudhatja előre, hogy kik lesznek az áldozatok? Gondolj arra: a nők egy bizonyos rétege minden társadalomban prostituálttá válik akár megcsalták, megalázták, cserbenhagyták őket, akár nem. Ne feledd: mindig találnak maguknak új stricit, aki melléjük áll, akárcsak melléd az etikátlan mozgalmárhad jól megfizetett funkcionáriusai, kik talán náladnál is jobban féltik állásukat. Az érdekképviseletedet állítólag felvállaló elzsírosodott, elhivatalnokosodott siserehad, vagy a semmiből felbukkanó, karriervágytól vezérelt „újpolitikusok".
De hagyjuk a szerelmet és a politikát barátom, mert belegabalyodunk egy szövevényes, elvtelenül összefonódott kapcsolatrendszerbe, mely polipkarokként szorítja és húzza magához „szeretteit" (áldozatait), menekülési esélyt sem hagyva a becsapottaknak. Úgysem tudjuk kibogozni a szálakat, legfeljebb sejtjük, ki a kerítő és ki a kurva. Idézzük inkább megint a költőt: „Ha nincs remény, hát dögöljön meg a remény!"
Valóban nincs remény?
Gondolj bele Lajcsi: igazán te sosem esküdtél fel a bányára, sohasem mondtad, hogy megszakad a szíved, ha nem tárod fel a föld mélyén rejtező ásványkincseket! Mégis az elsők között csatlakoztál a tiltakozókhoz. Táblákat fabrikáltál, betűket festettél, beálltál a sor legelejére és vitted, cipelted a transzparenseket – megcsapott egy jövendő sztrájk szele. Megértelek, épp' úgy jogod van ragaszkodni munkahelyedhez, mint másoknak, sőt, talán jobban is, mint azoknak, akik téged kihasználva titkon és aljasul a saját érdekükben máris egy új kapcsolatot ápolnak. Kacsintgatnak leendő szerelmesük felé, s ugyan mit érdekli őket a te hű ragaszkodásod!
|
Széplaki Szabó Imre Ott vagyok... Mikor a mélybe hulló koporsóra |
Közbevetőleg hallgass meg egy minapi példát. A csőd felé haladó vállalat valamelyik melléküzemében mindinkább fogy a munka. Csak ülnek és ülnek a dologtalan emberek a gépterem kellős közepén és szidják a főnökséget áldatlan helyzetük miatt. Bár fizetésük pusztán jelenléti díj, vagyis éhbér, úgy érzik, nekik ez az egyedüli létbiztonság. Pedig tudják, ha ez így, megrendelés nélkül megy tovább, közelesen valamennyiüket menesztik. Csöndes vegetálásuk közepette egyszercsak felcsillan a remény: alkalom kínálkozik valamilyen kisvállalkozás létrehozására. Ha jól megszerveznék a munkát, az eddigi bér négy-ötszörösét megkereshetnék. A halódó vállalat a meglévő műszaki berendezésekkel és az épülettel szállna be a társulásba, a dolgozók pedig szaktudásukkal. A főnök benne van a vállalkozásban, tárgyal, oszt és szoroz, a beosztottak azonban fellázadnak: szóvivőjük rögvest a „mozgalom" központjába szalad érdekképviseletért. „Nem jól van ez így!" – panaszolják. S mondandójuk lényege: ha vállalkoznak, kiderül, ki mennyit ér. Amennyiben nem megy a bolt, a főnök lehet, hogy felmond nekik és náluk jobb „munkaerőt" keres. Maradnak ők inkább a régi, megszokott, kockázat nélküli változatnál. Akkor is, ha sejtik, ez a lassú, csendes halált jelenti.
Hát ennyit a gyakorlati reformszellemről és a belénk nevelt egyéni reszkírozás-nélküliségről.
Remélem barátom, te nem a kockázatvállalástól félsz, amikor saját fontosságodat hirdetve tüntetőleg az utcára vonulsz, vagy megtagadod a munkát, elfogadva a népbutító szónokok uszítását. Próbálok a lelkedre beszélni Lajcsi! Hidd el, nem a kormány ügynöke vagyok, jómagam is a sík vidékről származom, akárcsak te, akinek családfája évszázadokra visszamenőleg paraszti gyökerekből eredez. Egykor, fiatalon felkerekedtél, hogy pár évet lehúzz a bányában – mert ott jó kereset kínálkozott –, hogy aztán őseid nyomdokaiba lépj; szép házzal, gazdasággal elődeid hagyományait folytasd. Szóval ne feledkezz meg arról sem, honnan jöttél, s eredeti vágyaid szerint hová tartottál. Valld be legalább magadnak a reggeli borotválkozáskor a tükör előtt, hogy ma is a kertedben nyugszol meg igazán. Számodra az igazi pihenés a természet, a házi „birtok”. Nehéz, durva szerszámokhoz szoktatott kezedhez még mindig a metszőolló illik leginkább. És ha úgy fordul a világ, tán őseid földjét is visszakaphatod.
Tudom, a te barátod régi, tősgyökeres bányászdinasztia sarja, s ő másként látja a dolgokat. A föld alatti munkával járó, sírig kísérő betegségekről is tudok, meg arról is, hogy hatalmas kölcsönökkel tartozol a banknak, sok az adósságod – másoknak s nekem szintúgy –, de még nagyobb lesz ez az adósság, s utódaid vállán halmozódik tovább, ha olyan ügyet erőltetsz, ami reménytelen. Legalább te lásd be Lajcsi, hogy neked és hasonszőrű társaidnak változtatnotok kell eddigi életeteken. A tisztes megváltásért kellene inkább küzdenetek! Gondolj az angol „vaslédi" végkielégítő megoldására. Vagy például arra, hogy a nálunk sokkalta fejlettebb Amerikában nem tekintik tragédiának a kényszerű lakó- és munkahely változtatást. Családok ezrei kerekednek föl s áttelepülnek egyik államból a másikba, amint máshol, párszáz kilométerrel távolabb az addiginál jobb kereseti lehetőség kínálkozik. Remélem, tisztában vagy azzal, te sem lennél egyedül ilyetén elhatározásoddal. Hiszen a mai Magyarország lakosainak 45 százaléka jelenleg sem ott él, ahol született. (Te sem, én sem.) Itt húsz-harminc éve ötmillió ember gyökértelen: mert valahonnan elvándorolt, mert lakóhelyet cserélt.
Hisztéria helyett inkább szoktasd szíved a csöndhöz, könnyebben csitulnak így az érzelmek. Biztatlak Lajcsi! Ne add fel, vár rád még megannyi új szerelem. Csak keresd, csak akard te is – nagyon-nagyon!
Barátod: Bandi
1989. október
| Cikk nyomtatása
Megosztás
