8 ℃ Nem tudunk visszaütni. Tehetetlenül nézzük, hogy minduntalan belénk törli a lábát valaki. Kopottas ruhánkon mindig akad legalább egy talpalatnyi hely. Kiszolgáltatottak vagyunk, pedig folyton az érdekeink védelméről, meg a jogaink helyreállításáról papolnak nekünk.
Azt mondják: ha demokrácia lesz, hétköznap is vehetünk parizert. Már meg se próbálják elhitetni velünk, hogy dolgozzunk jobban, szorgalmasabban, sorsunk jobbra fordul. Már mindenki számára nyilvánvaló: semmi közünk ahhoz, hogy mi lesz velünk. Semmi. Jönnek az új szabályok, s velük az új játékmesterek. Messiások és szélhámosok, mindegyiken ugyan az a kifordítható köpönyeg. S míg ők megszedik magukat a reklámbevételekből, nekünk játszanunk kell az általuk eredményesnek vélt taktikát. Játszanunk kell – ha tetszik, ha nem. Előbb népszavazást, majd pártharcokat, hogy aztán a mi nevünkben és általunk születhessen meg az új hatalom. Múlnak a hetek, s az ember lealjasul. A zsíros falatok utáni ácsingózásban durván megmarja a másikat. Kiköp azok után, akik szerinte nem demokraták, akik mások, mint amilyenek ő. Gáncsol, tülekszik, és közben fennen hirdeti: egyenlő jogokat mindenkinek! – s persze mond mást is. Minősít, nyilatkozik, támogat, és elutasít. Kénye kedve, de főleg érdekei szerint. Petíciókat, memorandumokat gyárt, helyezkedik. Csak azért, hogy felkapaszkodhasson az „új hatalmasok” közé. Van, aki ezt politikai harcnak nevezi… A következő kurzusváltáskor újjáéledő pártok majd megint megosztoznak a beváltatlan ígéreteken. Zászlajukra tűzik a demokráciát, és kilátásba helyezik, hogy ha minden jól megy, akkor majd hétköznap is vehetünk parizert.
(1990. január)
Ferling József
| Cikk nyomtatása
Megosztás
