8 ℃ K. Márton – vezetéknevét kérésére nem írtam ki a huszonhárom éves fiatalembernek – október 2-án, egy dologtalan, enyhe vasárnapon ünnepelte születésnapját, s meg is ülte ezt a jeles évfordulót alaposan: haverjaival befészkelte magát Vác egyik szórakozóhelyére.
Folyt a sör, a bor, a pezsgő – a fiúk egyheti fizetése maradt a főpincér tálcáján. Ám a dáridót követően hétfő reggel hatkor munkába álltak – igaz, kissé másnaposan – J. Ferenc kőművesmester és vállalkozó egyik építkezésén.
Márton kubikosként dolgozik: alapot csákányoz, betont kever, téglát hord, sódert rostál. A csákánynak egy nyele van, a kubikostalicskának két szarva, s a betonkeverő billentőkerekében öt küllő feszül. Lényeges, mindennapi számok ezek a fiatalember életében, sokszor látott tárgyak részei. A rosta lyukainak számát el sem tudja képzelni – leírva...
Mert ez a keménykötésű, vaskos beszédű fiú analfabéta.
Délidőben váltunk szót – a mester fél óra ebédszünetet ad a fiúknak –, hiszen munka közben nem lehet lapátra vagy ásóra támaszkodni, megállni, szavalni. Kemény a követelmény, mint keménynek tűnik a munkabér ára is ebben a munkanélküli világban: óránként száz forint. Márton ebédel: sört iszik és szalonnát falatoz a sarki kocsmában.
– Íri proli vagyok – szólal meg két nyeldeklés között. – Valamelyik hülye társam azt mondta rám, magyar nemes, merthogy nem írok, nem olvasok. Azt persze nem tudom, mit jelent a nemesség. Van egy kis falu, úgy hívják, hogy Kosd, ott születtem. Hatodik gyerekként jöttem a világra, vagy hetedikként? Ki tudja, szóval sokan vagyunk. Apám rendesen eljárt Pestre, a Köztisztaságiba, ott volt kukás, míg meg nem dermedt a gigája a sok pálinkától. El is kerültünk egy gyáli putriba, Pest alá, én ott kezdtem az iskolát. Utáltam a tanítónőt, egyszer meg is rugdostam, mert hasonlított anyámra. Az igazgató úr fölpofozott, nem is mentem többé iskolába. Kijött a büntetés, erre anyám is elvert. Az első évet végül is igazolták, a másodikban azonban megrekedtem. Nem akartam ismerni a betűket, a számokat, nem akartam tudni semmit.
– És a testvérei? Ők sem tanultak?
– A mi családunkban soha nem volt becsülete az ákombákomnak. Két nővérem kurva lett, az öcséim valahol lelencben vannak, vagy hogyan is nevezik az állami gondozást. Anyám is eltűnt, talán most éppen a gyáli piacon ringyólkodik. Én itt, egy váci viskóban húzódok meg. Szóval tizenkét évesen otthagytam az iskolát, csavarogni kezdtem. Befogtak, megszöktem, évekig tartott ez a játék, aztán húszévesen összeálltam egy cigányasszonnyal. A lánya jobban tetszett, hát a vén tyúk meglékelte az oldalamat. Kigyógyultam abból is. A nevemet egyébként csak úgy tudom leírni, ha valaki előre lerajzolja azokat a betűket. Minek is azok a betűk? Reggel hattól este ötig dolgozom, aztán irány a kocsma, vagy valamelyik játékbarlang. A snóblizáshoz három darab pénz is elég.
– Voltak könyvek otthon, járattak újságot?
– Hogyne – röhög keserűen –, a munkakönyvek. Ha tanult ember lettem volna, most én is ilyen hülye kérdést tennék föl valakinek. Ember, hát nem érti?! Nemhogy újságra, kenyérre se tellett. Egyszer az iskolából loptam néhány mesekönyvet, anyámék kihordták a klozetra. Katona nem lettem, mert a sorozáskor valamilyen gyomorfenét állapítottak meg. Látott már hatvankilós, analfabéta vitézt?
Fogy a sör, vékonyul a szalonna. Márton a múló időről kérdez, hiszen órája sincs, nem is lesz. Reggelente szokásból ébred, akár tél van, akár nyár. Ha a munkából elkésik, a mester levonja járandóságából a kiesett időt. Ha kétszer késne, elküldenék. Naponta sorban állnak a kapuban a romák, meg a magyar nincstelenek, válogathat közöttük a vállalkozó.
A fiú int a borzas hajú csaposnak – aki pincér is egyben –, s fizet. K. Márton ismeri a bankók értékét.
– Tűzhelyet, családot nem akar? – lopom kérdésembe a költő szavait.
– Mire? A szakadt gatyáimra? A putriba? Kinek kell egy analfabéta cigány? Járok-fekszek egy lánnyal, de el nem venném feleségül, jó asszonyt soha nem tudnék belőle faragni. Tanulni meg amúgy sem érdemes ebben a világban. Ha vastag a bukszám és kinyalom magam, a főpincér meghajol előttem s az ajtóig kísér. Pedig neki biztosan van valamilyen magas iskolája... A munkacsapatban egyébként még három olyan gyerek van, aki nem tud sem írni, sem olvasni. Még azt sem tudjuk kibetűzni, milyen nevű utcában dolgozunk...
– Hogyan képzeli el a holnapot?
K. Márton kiköp a mocskos padlóra s mintha ott sem lennék, elhagyja a kocsmafészket.
Megyek a Dózsa György utcán, s azon gondolkodom, vajon mennyi lyuk lehet egy sóder-rostán?
És mennyi K. Márton ebben a ránk szabott világban?
Besze Imre
| Cikk nyomtatása
Megosztás
