8 ℃ Sajtószemelvények a kezdetekről
A hőskorból, elsősorban a Külváros indulásának idejéből, illetve első öt évéből válogattunk össze néhány lapismertető, lapköszöntő írást. Régi cikkek és hírek a régi újságról. Avagy: rólunk írták, mi mondtuk... Cikkek a Külvárosról 1988 és 1993 között.
Lakóterületi újság Pécs peremén
Megjelent a Külváros!
A korán kelők hangján szólalt meg ma reggel a Külváros, Pécs – Meszes és Pécsszabolcs társadalmi, politikai szervezeteinek lapja, amelyet néhány, az utasításokat és ötleteket változatlanul „lentről” váró hivatalnok már az első próbaszám megjelenése előtt be akart tiltani.
A szerkesztők szándéka szerint persze nem ez a hatáskör híján egyelőre kudarcba fulladt ellenkezés teszi majd olvasottá ezt a lakóterületi újságot, hanem az, hogy közreműködésével az eddiginél több, pontosabb és talán gyorsabb információhoz jut saját mindennapi életével kapcsolatban a külváros lakossága is.
„Szólni kívánunk a hátrányos helyzetűekről, az idősekről és fiatalokról, nagycsaládosokról és magányosokról egyaránt, a szegényekről, az egzisztenciális gondokkal küszködőkről, azokról, akik nem biztos, hogy meg tudják fogalmazni gondjaikat” – írja beköszöntő írásában a lap felelős szerkesztője, Rózsa Imre András.
A baranyai megyeszékhely sajátos és nem éppen irigylésre méltó helyzetben lévő városrészének életét, eredményeit, sikereit és napi problémáit bemutató, az elképzelések szerint havonta megjelenő újságban természetesen helyet kapnak majd a nem sajátosan pécsi, ám itt is tanulsággal, érdeklődéssel végiggondolható esetek, jelenségek is.
A most megjelent első próbaszámban tanácstagok nyilatkoznak lakóterületük legégetőbb problémáiról, önvallomás olvasható egy kilakoltatás történetéről, riport a szabolcsi idősek klubjáról, és más érdekes írások mellett kezdetét veszi egy, Meszes múltját feldolgozó sorozat is. (Nyilván kevesen tudják, hogy a városrész nevét Ombus De Meses-ről, az 1200-as években e területen élő nemesről kapta)
A közületi és a különösen olcsó lakossági hirdetések mellett (a szerkesztők egyik jelmondata, hogy a Külvárost a belvárosban is olvassák) összeállítás olvasható az augusztusi István aknai sztrájkról, valamint a területen élő cigányok mindennapjairól, kultúrálódási igényeiről, lehetőségeiről. A hírek, és információk sorában megannyi hasznos tudnivaló szerepel. Mindez, a lapalapítók és a szerkesztők szándéka szerint – a korán kelők hangján.
F. J.
Dunántúli Napló, 1988. október 3.
Mínuszos hír
A magyar sajtó két városi és egy lakóterületi lappal gyarapodott. A Százhalombattai Hírtükör a negyedik városi lap Pest megyében. A Kunszenti Hírek megjelenésével négy évtizedig érzett hiánya után jutott ismét városi laphoz Kunszentmárton.
A Pécsett megjelent lakóterületi újságnak KÜLVÁROS a címe.
Magyar Nemzet, 1988. október 5.
A város peremén
„A Külváros a korán kelők hangja! Írásainkkal ellene leszünk azoknak az újreformereknek, azoknak a hivatásos mozgalmároknak, akik csak szavakkal jelzik megújulásukat, miközben cselekedeteikkel továbbra is a pincepörkölt szagú forradalom hívei, s fehér asztalnál ápolják kiváltságaikat. Cikkeink szellemével szembeszegülünk a sztálinista rendszer primitív szocializmusképével, azzal az antimarxista nézettel, amely pusztán a kapitalizmust tagadva lelkesít jobb munkára, ugyanakkor az egyenlősdire építve állami segítséggel zsákmányolja ki a szorgalmasan dolgozókat a léhák, lógósok, a lumpenek, a linkek, a lazsálók javára.” – olvashatjuk a Külváros című lakóterületi lap október elején megjelenő próbaszámának beköszöntőjében.
Pécs-Meszes és Pécsszabolcs társadalmi, politikai szervezeteinek – a tervek szerint havonta megjelenő – újságja a helyi ügyekben is gyors, pontos tájékoztatást kíván adni olvasóinak. A most induló, Desktop Publishing eljárással, számítógépes tervezéssel és betűzéssel készített lap kiadója a József Attila Művelődési Központ. Felelős szerkesztője Rózsa Imre András, olvasószerkesztője Ferling József, a szerkesztő főmunkatársa Molnár Valéria.
S hogy miről olvashatunk a Külváros próbaszámában? Területük gondjairól beszélnek Pécs – Meszes és Pécsszabolcs tanácstagjai, Meszes múltjával ismerteti meg az olvasókat induló sorozatával Gábori Imréné. A lap újra felidézi az augusztus 23-i bányászsztrájk eseményeit, hangulatát, s elmondja véleményét a történetekről az utca embere is.
Néhány cím még a tartalomból: Kilakoltatás után, Kiváltságosok kasztja? – a vezetőellenességről, December végéig maradnak a cigányok.
Az újság, amelyben megszólal a társszerző olvasó is, közli a terület legfontosabb híreit, információit – pl. orvosi rendelések időpontjait, kulturális programokat – s Adok – veszek – cserélek, és Munkát keres – kínál rovatában hirdetéseket is megjelentet.
A Külváros egyelőre utcai terjesztéssel jut el az érdeklődőkhöz, de kapható a József Attila Művelődési Házban is.
Mecseki Bányász, 1988. november 4.
Hamvas laphír
Mi szükségeltetik új lap indításához, vetődik fel a kérdés a közember előtt – mindenféle lapalapítási indulat nélkül is. Egyszerűen azért, mert napjaink színesen éledező lap- és folyóirat áradatában – vagy éppen ettől – kíváncsiabbak lettünk. Mi kell hát?
Szerkesztőségi helyiségek, írógépek, papír, nyomda és írástudók. Mindezekre pedig sok pénz. (Kivévén talán az újságírók bérét, mert az a legolcsóbb.) Kell tehát szponzor, lapgazda – szövetkezetek, immáron bankok és egyéb tehetős testületek, személyek képében. Ezért hatott hamvasan e szövevényes forgatagban a pécsi külterületről érkezett híradás, közölvén:
„Íme, hát megszülettünk, s jelezzük létünket.” Mármint a KÜLVÁROS című havilap megalapítását. Amit a „lakóterület nyugdíjasai és diákjai terjesztenek”. És a felelős szerkesztő azt is közli: „rezsink nincs, mert irattárunk a szerkesztő neylonszatyra, szerkesztőségi értekezletünk helye pedig a lakásunk, illetve hazafelé menet az autóbusz utastere”.
A két mellékelt próbaszámot gyönyörűséggel átlapozván, pontosan megtudtam, mi is szükségeltetik egy új lap indításához: tehetség, tisztesség, lelkesedés.
Ami – így együtt – nem is kevés…
Vasárnapi Hírek, 1988. december 18.
Folyóirat
SZÁZ FÓRUMOT, EZERET
KÜLVÁROS
Vajon létezhet valódi érdekvédelem a helyi nyilvánosság őszinte fórumai nélkül? (Talán nem véletlen, hogy a diktatúrák mindig a helyi tömegkommunikációs eszközök cenzúrájával kezdődnek és betiltásukkal folytatódnak.) Lapunk már tíz évvel ezelőtt is üdvözölte az úgynevezett nyitott házakat, ahol például a tanácsülések jegyzőkönyveit bárki elolvashatta. Köszöntöttük a bakonyoszlopi, dombóvári, csurgói kalendáriumokat, az újjáéledő lokálpatriotizmus első és óvatos üzeneteit. S örömmel mutatjuk be most Pécs-Meszes és Pécsszabolcs havonta megjelenő lapját, a KÜLVÁROS-t, amely a többi frissen kiadott újság, vagy műsorfüzetnek álcázott híradás közül is kiemelkedik.
„Ez itt a külváros népének hangja, a korán kelőké!” – hirdeti a lap, és ez a harsány érdekvállalás jellemzi minden írását. Nyíltan szólnak a cikkek a helyi gondokról: megkésett gázprogramról, ellumpenesedésről, kilakoltatásról, bányászsztrájkról, de még egy helybéli gyerekkínzóról és a kenyérgyári titkos szerelemről is.
A közvetlenül húsba vágó problémák mellett a Külváros helyt ad a legizgalmasabb országos ügyeknek. Olyan sajtóorgánumokból szemelget, amelyhez a helybéliek nemigen juthatnak hozzá. (Mind nagyobb szükség volna egy országos tallózásra! Gyorsra, aktuálisra, népszerűre. Üzletnek sem lenne rossz.)
Ami egyedülálló: ez a helyi lap második próbaszámában közli a Fidesz programtervezetének egy fejezetét, a Szárszó ’88 záródokumentumát és a Magyar Demokrata Fórum alapítólevelét.
„Úgy véljük, a külváros népének is joga van a tájékozódáshoz, hiszen nem alacsonyabb rangú állampolgárokról van szó, akik helyett mások döntik el, hogy mit olvassanak…” – írják a szerkesztők.
A vékony lap, bár tizenkét forintba kerül, minden bizonnyal hamarosan hiánycikk lesz, mert nincs drága újság, csak az árához képest érdektelen.
Nógrádi Gábor
Új tükör – képes, kulturális hetilap
XXVI. évfolyam. 1. sz. 1989. január 1.
Közvélemény-formálás, közvélemény-tükrözés
Például a Külváros
Alaposan megváltozott a magyar sajtó szerkezete: több mint száz új lap kért és kapott lapengedélyt 1988-ban a Minisztertanács Hivatalától az addig megjelenő 1600 mellé, s a folyamat azóta is tart, újabb és újabb alakulásokról szól a fáma. A készítők célja és indítékai többnyire ismertek, tudhatók, de vajon az olvasó mikor és miért vásárol új lapot? Két alapeset lehetséges: ha másról (szex, műholdas tévéprogram, levelezés, videó) ír, vagy ha másként (Reform, Kapu stb.) ír, mint az addig olvasható lapok.
Miért a helyi lapok?
Mindezek ismeretében is feltűnő, hogy az átlagos ütemnél is gyorsabban szaporod(t)nak a helyi, illetve városi lapok, amelyeknél a fenti két jellemző mellé belép egy harmadik, s legalább annyira döntő jelentőségű: a környezeti vélemény tükröződése, illetve annak igénye. Miközben az átlagolvasó számára irányadó forrás az adott témában jártas és általa is elismert személyek (opinion leader) vélemény nyilvánítása, ugyanakkor igényli a tömegkommunikációt, amely tárgyilagosan vagy irányzatosan, de mindig ábrázol egy közvélemény-állapotot, sugall egy közvélemény-képet.
Miért kíváncsi erre az átlagolvasó? Elsősorban azért, mert saját véleményéhez keres viszonyítási alapot. Akár elfogadja ugyanis a közös álláspontot, akár nem, mindenképpen tudni szeretné, hogy az a pont, ahova saját, önálló(nak vélt) ítéletalkotása vezette, hol helyezkedik el társadalmi környezetének gondolkodásában, kikkel került nézetazonosságba, kikkel vitahelyzetbe.
Rezsink nincs!
Ehhez segíti az olvasóit az ennek tudatában szerkesztett helyi vagy városi lap jobban, vonzóbban és eredményesebben a központi lapoknál. Jó példának ígérkezik a föntiekhez a Külváros címen megjelenő pécsi lakóterületi lap. Előfizető-gyűjtő szórólapjukon a felelős szerkesztő, Rózsa Imre András így mutatja be munkájukat: „Rezsink nincs, mert irattárunk a szerkesztő-népművelő reklámszatyra, szerkesztőségi értekezleteink helye pedig a lakásunk, illetve hazafelé menet az autóbusz utastere. A művelődési ház, amely (csak) a nevét adta a lapkiadáshoz, a szanálás alatt lévő Mecseki Szénbányák kezelésében van, ezért, hogy végképp függetlenedjünk az arctalan, széteső félben levő nagyvállalattól, művelődési és oktatási egyesület alapítását kezdeményeztük. Így hivatalosan is önmagunk lapgazdái leszünk, mint ahogy tulajdonképpen eddig is azok voltunk: úgy szerveztük dolgainkat, hogy mire megjött a nyomdaszámla, kifizethettük, mert addigra eladtuk az újságot.”
A Külváros tehát egy önfenntartó, havonta megjelenő lap, Desktop Publishing eljárással készül, páros hónapban 12, páratlanban 16 A/4 oldalon, ára 10 Ft, engedélyezett példányszáma 5000, terjesztői a lakóterület nyugdíjasai és diákjai. Természetes, hogy keresi, alakítgatja végleges formáját az ilyen lap, mind küllemében, mind tartalmában. A lapfej például a próbaszámban még „lakóterületi lapot”, novemberben „várospolitikai lapot”, később „szabadelvű várospolitikai lapot kínál. Jelzi ez azt, többek között, hogy a Külváros – fölismerve a közvélemény-képződés meg növekedett jelentőségét – egyszerre szeretné a közvéleményt tükrözni is, alakítani is.
Intimitás, beavatottság, hatásosság
A közvélemény-képződés egyik jelentős módozata az, amit a köznyelv szóbeszédnek(nem pletyka, nem rágalom, nem rémhír, nem kitalálás, ráfogás, nem valótlanság!) nevez, az, amit ismerőseink, barátaink mondanak, beszéli az egész ház, egész kerület, egész város, vállalat klub stb., hallható villamosmegállóban és mozi-előcsarnokban, továbbadják fodrászok, masszőrök, taxisofőrök, fogorvosok, házfelügyelők, közértesek, postások, mindazok, akik sok emberrel s gyakran váltanak szót, felületes ismeretségek birtokosai. Az ennek figyelembevételével készített-szerkesztett Külváros ezért ad hírt arról, hogy miért késik az egyik lakótömb tévéantennájának elkészülte, hogy miért hittek alaptalanul gyilkosnak környezetében valakit, hogy mi lesz a felújításra szoruló iskolával, hogy miért nincs elég olcsó áru a városszéli boltokban, hogy ki törődik és ki nem az öregekkel , hogy hova lettek az utcaseprők – s nem általában, népgazdasági szinten, országos mutatókkal, hanem Pécsmeszes, Pécsszabolcs, Pécsújhely adott és az olvasók által naponta látott, ismert, ellenőrizhető helyszínein. Ez az intimitás és beavatottság teszi, teheti hatásossá a hirdetéseiket is, amelyekben nem az Ápisz vagy a RÖLTEX, esetleg a Beruházási bank bíztatja valamire az olvasót, hanem az általa is ismert szabók, kalaposok, üvegesek, festők, fényképészek ajánlják magukat, illetve munkájukat, s persze a cukrászdások, vendéglősök, kocsmárosok – köztük például üde színfolt: hirdetésben kíván boldog újévet kedves vendégeinek az Ilona borozó vezetője.
Harsányság vagy demagógia
A helyi érdekek és események mellett keresik az országos ügyek helyét, arányát is a lapban. Egyelőre ez még számonként változó sikert hoz (sebtiben közlik a FIDESZ követeléseit, a szárszói tanácskozás záródokumentumát, az MDF alapítólevelét), igazán akkor tűnik ez is keresetlennek, amikor sikerül összekapcsolni a kettőt: az Ollózó rovat olyan cikkeket emel át a kisebb és nagyobb lapokból, amelyekre jól rímelő esetek sorát ismerik az olvasók, vagy sikerül például olyan remek interjúalanyt fölmutatniuk, mint Koltai Dénes, az MSZMP Pécsi Városi Bizottságának új első titkára, aki ezután már bizonyára nem lesz a városban „arc nélküli politikus”. A változó alcímmel szemben állandó viszont a lap szalag-felcíme: „Állj a védtelenek, gyengék közé: az erősek, hatalmasok oldalán harcolni nem virtus!” Megnyerő ars poetica is (vonzó szerénységgel, nem élükre hív, hanem közéjük!), táborgyűjtő ígéret is, akárcsak a lapon belüli keretesek: „A peremkerületek lapja a Külváros”, vagy „A Külváros a korán kelők hangja!”. Itt szólnék „lányomnak, hogy menyem is értsen belőle”. Az indokolt különbözni vágyás és a kamaszos harsányság mögött mindig ott ólálkodik a közvetlenkedés, a tapintatlanság, a vásáriasság, a demagógia, amely csak egy óvatlan pillanatra, a licithangulat menlevelére vár, hogy fölbukkanhasson. Az előbb említett keretesek egy másik variánsa már így szól: „Ez itt a külváros népének hangja, a korán kelőké!” – éppen a tűréshatáron. Még egy hangyányi engedmény az elvtelen népszerűség keresésnek, a reklámharsányságnak, és a következő változat már nem a szerkesztők eredeti gondolatát közvetíti! A napjainkban „bulvársajtónak” titulált laptípussá zülléstől csak a jó ízlés védheti meg az induló lapokat. Szerencséjükre, szerencsénkre eddig abból is elégségesnek látszik a Külváros szerkesztőségének saját tartaléka.
Köves István
Magyar Sajtó (Az Újságírószövetség lapja) 1989/3.
Külváros mindig lesz
A korán kelők hangja
„Városszéli szűk utcák, hulló vakolatú, oldalba rúgott házak. S én itt érzem jól magam. Mert szeretem azokat a borostás arcú férfiakat, akik a füstös kocsmákba belépve ismerősként köszöntik egymást, és rossz fröccseiket iszogatják. Szeretem az elfonnyasztott asszonyokat, akik a sparheltes konyhában, a viaszosvászonnal borított asztalok mellett mindig állva esznek. S ha egy kicsit mégis megpihennek, akkor is csak fél seggel ülnek a széken.”
Pécs külvárosai sokarcúak, a bányásztelepek egyformák, földszintes házsorokkal, „Meszesen” a házak egészen összeérnek, szinte megfojtva az utcát, Vasason piciny kertek ölelik a sötétszürkére vénült házakat. Egy-egy frissen kőporozott épület világos árnyalata bántóan töri meg az évtizedes mozdulatlanságot.
Valahol errefelé született a Külváros, két évvel ezelőtt. Lakóterületi lapként indult, majd várospolitikai, később szabadelvű lett. Az utóbbi jelzője: „dél-magyarországi, Zalát, Somogyot, Baranyát, Tolnát, Bács és Csongrád megyét értik alatta. Igazából csak most törnek ki Pécsről. Lapalapítási kérelmük egykor a reformét is megelőzte, mégsem nevezték ellenzékinek.
„A korán kelők hangja” – mondják a szerkesztők havonta megjelenő folyóiratukról. Nemes a cél, de nagyon nehéz ezt hitelesen megszólaltatni. Egyetemi éveim alatt egy-egy kártyás – sörös – füstös (netán lányos) éjszaka után gyakran kapaszkodtam együtt a munkába indulókkal. Némább embereket azóta sem láttam.
Tulajdonképpen akkor sem voltak beszédesebbek, amikor a bányászfalu kocsmájában sörre invitálták a focimeccs után betért tornacipős egyetemistákat. Soha senki nem próbálta meg őket visszautasítani. Egyetlen kortyot sem mertünk hagyni a korsó alján.
A Külváros című lap indulása szinte manufakturális rendszerben kezdődött, sőt maguk is terjesztették. Sokáig nem tudtak fizetni a szerzőknek, s tulajdonképpen ma sincs főfoglalkozású újságírójuk. Mindenki külsős. Úgy állt fel, erősödött meg a lap, hogy nem nagyon kellett elmenniük a bulvár felé. Kezdetben 20, ma 32 oldalon jelennek meg.
Mondják – s bizonyára így igaz – külváros nem csak Pécsett van. Szegeden is szeretnék megvetni a lábukat, a kínálatot színesítve, netán új szemléletet is hozva.
Kovács András
Délmagyarország, 1990. november 6.
Pécsről üzen a
Külváros
A költők azon része, mely lírainak mondható, messziről megismerszik csöndességben, halk szóban és a gyengék védelmezésében. Rózsa János szelíd megjelenése egy visszahúzódó költőt jelez, noha ez az érzékeny ember aligha vállalja a nyilvános kitárulkozást. Az emberi élet titkainak egyike, hogy a rejtőző lélek éppen költészete által mutatkozik meg. De most nem róla lesz szó, csupán általa egy folyóiratról.
– Már a lap címe is kifejező: Külváros.
– Pécs egyik bányászok lakta, elöregedett, elszegényedett, és az értelmiség által jórészt elhagyott Külvárosban, a József Attila Művelődési Házban jött létre lapunk. Immár négy éve, ’88 őszén. Címfején egy Benedek Elek idézet olvasható: „Állj a védtelenek, gyengék közé; az erősek, hatalmasok oldalán harcolni nem virtus!” Ezt a mondatot, felhívást akár jelmondatnak is tekinthetnénk, mert valójában így gondoljuk. Segítsd a gyengét, az elesettet. Kell-e mondanom, hogy ebben a mi mai világunkban igazán nagy szükség lenne a szegények istápolására, az írástudók együttérzésére.
– Hovatovább, ugyan maguk az értelmiségiek is támogatásra szorulnak, de most nem róluk van szó. Többen a Napfény-expressz folyosóin találkoztak a lappal.
– Önkéntes rikkancsaink, kisnyugdíjas barátaink, ismerőseink ajánlják a lapot, mert hiszen a postai terjesztés nem igazán eredményes. De érthető is, hiszen lapok ármádiája vár eladásra, közöttük elvész minden kevéssé harsány, köznapi küllemű papírnemű.
– János, te a szegedi kórházban dolgozol évtizede, hogyan kerülsz egy pécsi székhelyű folyóirathoz?
– Kötődésem tartalmi is, személyes is. Ez utóbbi annyit jelent, hogy az öcsém jegyzi felelős szerkesztőként és kiadóként a Külvárost, magam tehát ily’ módon is érdekelt vagyok. De nem kevésbé erős fonat a lap s köztem az emberi segítségnyújtás szándéka, mely megmutatkozik a szerkesztési alapeszmékben csakúgy, mint hitem szerint a lap minden egyes számában. Jelenleg Szegeden is megjelenünk, olvashatók vagyunk, miként Budapesten is. Magam egyébként a Poétaiskola rovatot gondozom, igyekezvén a kezdő versfaragóknak szárnypróbálgatásaihoz hasznos biztosítást nyújtani.
– Manapság mindenki versenyhelyzetben él, aki újságot ír.
– Erős versenyben vagyunk mi is, hogy ne mondjam, ellenszélben. Olvasóinkat a társadalom mélyrétegeiből, gyakran a peremre sodródottak között is igyekszünk megtalálni, az ő szépérzékükre is hagyatkozunk. Ráadásul mi afféle reménytelen vágyakat is kergetünk, amikor a lap nyereségét további ember-eszmei értékek gyarapítására igyekszünk beforgatni; közművelünk. Kész csoda és rengeteg munka, önfeláldozó erőfeszítés, hogy ilyen ábrándokkal még egyáltalán vagyunk, olvasnak, mi több, terjeszkedünk. Kétségtelen, amit ezúton is csak köszönettel említhetek, hogy az MTA – Soros Alapítvány Bizottság technikai eszközökkel támogatott bennünket, a Művelődési Közoktatási Minisztérium is segít. És nem győzöm elégszer mondani, az Olvasó.
– Költőként dolgozol szerkesztőségben, kórházban is. Mikor írsz?
– Nem az idővel van a baj, tán még csak nem is a fogyó energiával. Inkább abban az arcnélküli, lövészárok nélküli harcban fáradok meg időnként, ahol a rejtett haderőnek mindig akad legalább egy vaktölténye egymás ellen. Túl gyakran érzem Váci Mihály szavait igaznak: „Valami nincs sehol”. Hitet, meggyőződést, emberséget remélek, még mindig…
– Kérlek, ne csalódj!
(tráser)
Délvilág / Szegedi Napló, 1991. április 9.
Ötéves a Külváros
A védtelenek szócsöve
A nemzeti sajtópalettán immár ötödik éve van jelen – sajátos színként – egy havilap, amely Pécs egyik elöregedett, elszegényedett és az értelmiségiektől elhagyott külvárosában jött létre, 1988 végén. A hátrányos helyzetűek, a perifériára szorultak szócsöve, szószólója.
Szerkesztését önkéntesek végzik, újságírók, orvosok, népművelők, szociális munkások segítik. Baráti vagy karitatív alapon, szerény honoráriumért. Olyanok írják, akik érzelmileg azonosulni tudnak a peremkerület kiszolgáltatottjaival, a szegényekkel, az elesettekkel, illetve maguk is közülük valók, vagy hasonló környezetükből, önerejükből emelkedtek ki.
A neve: Külváros. „Országosításával” Budapest, Szeged, Debrecen és Győr is megismerkedhetett vele éppen úgy, mint ahogy jelen van Szekszárdon, Bonyhádon és Mohácson is.
A lap elnyerte a Soros Alapítvány technikai eszközökre szánt támogatását. Hézagpótló a magyar zsurnalisztikában. Köszöntsük hát munkatársait olyan szeretettel, mint ahogyan ők karolják fel az elesetteket. S tegyük mindezt annak a jelmondatnak szellemében, amit a Külváros homlokán visel: „Állj a védtelenek, gyengék közé; az erősek, hatalmasok oldalán harcolni nem virtus!
D. Szabó Jenő
Tolna megyei Népújság, 1993. október
| Cikk nyomtatása
Megosztás
