8 ℃ Empátiára, toleranciára lenne szükség
A társadalom humanitásának egyik fokmérője, hogy hogyan viszonyul a fogyatékosokhoz. Ezt elsősorban az emberszemlélet, az uralkodó világnézet befolyásolja, de kapcsolatban van a tudományok fejlettségi színvonalával is. A tudományok közül elsősorban az orvostudomány és a neveléstudomány hatnak a fogyatékosokkal való foglalkozás mértékére és minőségére.
Különféle okok következtében élnek közöttünk olyan gyermekek, felnőttek, akik nem képesek a szokványos módon beilleszkedni a családba, iskolába, munkába, társadalomba.
Az emberiség történetében hosszú időszak múlik el addig, amíg a fogyatékosok számára az első gyógyító-nevelő eljárások kialakulnak. Az ősközösségtől a reneszánszig jutunk el anélkül, hogy figyelemreméltó adatokra bukkannánk. A Bibliában találunk utalásokat a vakokról, Mózes törvénybe foglalja a siketnémák védelmét, a Salamon legendák is tartalmaznak utalásokat a némák és elhagyottak érdekében elhangzott intelmekről. Ismeretesek olyan adatok is, amelyek tanulsága szerint a fogyatékosokat nem tekintették emberi lényeknek, brutális bánásmódban részesítették őket, vagy éppen tisztelték, isteni tulajdonságokkal ruházták fel a fogyatékos embert különleges, átlagostól eltérő volta miatt. Az ókori irodalom egyik kiemelkedő alakja, Homérosz, a hagyomány szerint vak volt. Hippokratész véleménye szerint a siketnémák értelmi fogyatékosok, akikkel reménytelen minden foglalkozás, Arisztotelész is hasonló véleményen volt.
A középkorban szembeötlő ellentmondásokat találunk. A fogyatékosok felkeltik a szánalmat a vallásos emberekben, igyekeznek segíteni rajtuk. Legtöbb esetben azonban negatív irányú közeledés tapasztalható. A fogyatékost az ördög művének tekintik, félnek tőlük, megvetik és üldözik őket. A reneszánsz időszakában a kor szellemének megfelelően általában segítőkészséggel fordulnak a fogyatékosok felé, beteg embernek tekintik őket, akiken segíteni kell.
A fogyatékosokról alkotott középkori szemlélet átalakításához Comenius, a híres cseh pedagógus nagymértékben hozzájárult. A kapitalizmusban a burzsoázia létrehozza a saját érdekeinek megfelelő iskolareformokat, már nem térhet ki a fogyatékosok intézményes foglalkoztatásának igénye elől. A megoldást nem tekinti igazán feladatának, a gyógypedagógia fejlődésének üteme rendkívül lassú. Rousseau a XVIII. sz. egyik legnagyobb felvilágosodott gondolkodója, Emil című pedagógiai művében említést tesz a fogyatékos gyermekekről. Véleménye szerint a szülőknek kötelességük „abnormális” gyermekükkel foglalkozni, de helyteleníti, ha a nevelő „beteges és rossz alkatú” gyermeket vállal, mert haszontalan élet gondozására fecsérli az idejét.
A fogyatékosok intézményes nevelésének feltételei a XVIII. sz. végére alakulnak ki. Legelőször a siketnémák számára jönnek létre intézetek, elsőként Párizsban, 1770-ben. 1784-ben a világ első vakintézete is Párizsban alakul meg. Az értelmi fogyatékosok számára Franciaországban, Ausztriában, Svájcban jönnek létre az első intézetek.
A gyógypedagógia a XIX. században rohamos fejlődésnek indult. A világon ekkor válik általánossá a fogyatékosok intézményes gyógyító-nevelése. A gyógypedagógia különböző területein megindult a differenciálódás.
Magyarországon a XIX. sz. közepéig a fogyatékosokról alkotott felfogás középkori színvonalon állt. A gyógypedagógia különböző területein az intézményes nevelés hasonló sorrendben indul meg, mint külföldön. Többnyire osztrák, német, francia, svájci hatás érvényesül. Az utolsó néhány évtizedben sokat fejlődött a fogyatékosok intézményes nevelése, állandóan alakul, módosul, differenciálódik az új tudományos felismerések, társadalmi szükségletek, igények hatására. Sokféle intézménytípusban folyik nevelésük, oktatásuk. Az intézmények tárgyi és személyi feltételeiben számottevő javulás mutatkozik.
Vannak országok, ahol a fogyatékosok iskoláztatása nem az épektől elkülönítve, hanem részben vagy egészében integráltan történik.
Hazánkban a fogyatékosokat legtöbbször izolált oktatási intézményekben képezik. Nem tanulják meg az épek társadalmával való kapcsolatteremtést, kapcsolattartást. A fogyatékosok nem rendelkeznek hiteles képpel az épekről, de az épek sem a fogyatékosokról.
A gyógypedagógia tevékenységi területére tartozóknak többsége veleszületett vagy kisgyermekkortól fogyatékos.
Társadalmi boldogulásukhoz gyógypedagógiai segítséget, orvosi ellátást, jogi védelmet, szociális támogatást igényelnek. Személyiségfejlesztésük, nevelésük, oktatásuk speciális pedagógiai tevékenység. A fogyatékosokra irányuló gyógypedagógiai munka prevenciót (megelőzést) is szolgál. A prevenció érvényesülésének egyik feltétele a korai diagnózis, korai speciális gondozás, fejlesztő foglalkoztatás.
Sokféle szülői attitűddel találkozhatunk. A gyermekükkel kapcsolatos számos negatív élmény, megaláztatás, szégyenérzet, kétségbeesés, reménytelenség, irreális elképzelés nyomot hagy a szülőkben. A szülők és a pedagógusok közötti hatékony együttműködés meghatározó tényező a gyermek további sorsára nézve. A gyógypedagógusok felelőssége rendkívüli. A család szerepe különleges jelentőségű. A családoknak minden segítséget meg kell kapniuk a korai fejlesztéstől, az óvodán, az iskolán át a napköziig, védő munkahelyig, klubig.
A fogyatékos élettere nagyon különböző lehet. Meghatározó a kor, a nem, a fogyatékossági típus, a fogyatékosság súlyossági foka, a szociális körülmények, a családi háttér, a környezet toleranciakészsége, a lakóhely rehabilitációs célú felkészültsége. Jelentős körülmény a családi háttér hiánya, az állami gondozottság ténye, gyermekvédő intézetekben vagy nevelőszülőknél történő elhelyezés. Az intézet csupán a „jobb híján jó” megoldás.
A megfelelő pályaválasztás, munkába állítás az egyik legfontosabb eleme a fogyatékosok társadalmi integrációjának. A munkaképes fogyatékosok közgazdasági szempontból ugyanolyan munkavállalók, mint ép társaik. A termelő- és alkotómunkának bizonyos területein az épekkel egyenrangú teljesítményt nyújtanak.
Országonként más és más a fogyatékosok családtervezéséhez való hozzáállás.
Angliában nagy empátiával fogadják őket. Az Amerikai Egyesült Államokban nem kedveznek a fogyatékos házaspároknak. Hazánkban még nincs kialakult joggyakorlat a fogyatékosok családtervezésére vonatkozóan.
Nagyon fontos, hogy a társadalom tagjai valós képet alkossanak fogyatékos embertársaikról, megfelelő empátiával, toleranciával közeledjenek feléjük, tanuljanak meg velük együtt élni. Nagyobb esélyük van a társadalmi integrációra azoknak a fogyatékosoknak, akik intenzív kapcsolatban vannak az épek világával. A sérültek életét emberhez méltóvá kell tenni, hogy életfeltételeik a lehető legnagyobb mértékben közelítsék meg a nem fogyatékosokét.
R. É.
1995/5-6
| Cikk nyomtatása
Megosztás
