8 ℃ Vevők vagyunk
A magány néha furcsa dolgokra késztet embereket. Itt van például K. Mihály. Nem jó példa, de mégis itt van, akaratunktól függetlenül, közöttünk. Zárkózott, félénk teremtés, nehezen tud feloldódni a világ rejtelmes érthetetlenségében, mégis vágyódik a társaságra, az emberek után.
K. Mihály mindig egyedül élt. Mióta szülei meghaltak, érdekes módon vezeti le magánvalóságát.
Elmondom egy napját, egy délelőttjét, az ünnepét.
Vasárnaponként korán felkel, fogja összecsukható kempingszékét. Néhány ív csomagolópapírt is visz magával. Kibuszozik a vásártérre, vesz egy-két üveg sört meg néhány szendvicset, aztán leteríti barnásfehér csomagolópapírjait, szétnyitja székét, és beül az árusok sorába. A helypénzt rendesen kifizeti, elkortyolgatja italát, megeszi szalámis vagy kolbászos zsömléjét, majd rágyújt. Miközben szívja cigarettáit, jó mélyen tüdejébe, lelkébe lélegzi a füstöt. Így szemlélődik. Nézi az elvonuló embereket, hallgatja beszélgetésüket, megbámulja a csinos lányokat, asszonyokat. S egyetlen szót sem kell szólnia senkihez.
Ilyenkor feloldódik, szinte boldog, és csak ül és ül és árulja a semmit. Néki ez jó.
Istenem, be szép volna, ha mások is megnyugvást találnának K. Mihály békéjében! Hisz jól tudjuk, valamennyien vevők vagyunk a semmire. Mert mindahányan semmiárusok és semmivevők vagyunk.
Csak ritkán beszélünk róla.
(1989)
...és más írások a ria.net-ről
ri-szi
| Cikk nyomtatása
Megosztás
