8 ℃ Fiam még elemista volt, mikor kerékpárt kapott. Boldogan karikázott kint az utcán. Amíg beszaladt egy karéj zsíros kenyérért, a biciklit a nyitott vaskapunak támasztotta, ám annak néhány perc múlva hült helye volt
– Ellopták – zokogta kétségbeesetten. – Most hol keressem?
Nem tudtam. Dühös voltam és elkeseredett, miért csinálnak ilyet emberek? Miért okoznak egy kisgyereknek szomorúságot? Ha megtudom, hogy ki volt... Az ilyen tolvaj brigantikat fel kell jelenteni. Napok teltek el, kisfiam szomorúságát pedig növelte, hogy őt tettük a történtekért felelőssé.
– Máskor majd vigyázol a dolgaidra! Hogy is merted otthagyni?!
Néhány nap múlva az iskolából megdöbbentően furcsa hírrel jött haza.
– Anya, tudom, hogy ki lopta el a biciklimet. Mindenki tudja. Harmadikos. Odajár a suliba. Képzeld, már tizet lopott. Keresi a rendőrség.
A tanárnő bólogatott. Igen, igen. Nem tudják elkapni. Nem megy haza. Lépcsőházakban alszik, mert egy fűtetlen pincelakásban laknak. Húga beteg, szülei rokkantnyugdíjasok, az anyja idegbeteg. Agyba-főbe verik a kisfiút. Persze megérdemli. Tolvaj, bűnöző. Jobb is, ha javítóba viszik.
Döbbenten hallgattam a tanárnő szavait és eldöntöttem, kivárom a végét. Gondolatban a gyerek pártján álltam. Hárányos helyzetű kilencéves, kivert kis „állat”. Ezt vegyem üldözőbe? A törvény majd teszi a dolgát. S ha megkerül is a kerékpár, jó időbe telik, míg visszaadják. Pech.
Közben június lett. Szünidő. Igazi strandidőben fiam is vígan lubickolt a fürdőben. Estefelé kedvetlenül dobta szatyrát vizes cuccaival a székre.
– Képzeld anya, Papp Jancsi meghalt. Tegnap, amikor leeresztették a vizet... ott feküdt a srác kimeredve a mendencében. Állítólag fejbe rúgták.
Fiam nem tett hozzá egyebet, bosszús volt a kerékpár miatt. Nekem azonban elszorult a torkom.
– De jó neki, Istenem! Legalább nem szenved szegényke... Nem volt annak élete, kisfiam!
– És képzeld, nem csinált semmit a kerékpárokkal. Elvitte, de csak karikázott vele, azután utcákkal arrébb lerakta. Visszavinni már nem merte. Csak ki akarta próbálni.
Az eset sokáig nem hagyott nyugodni. Felelőst kerestem. Miért nem kaptak lakást? Szociális segélyt? Intézetbe is vihették volna. Mindenki csak rúgott rajta. Szép szőke kisfiú volt. Miért kellett így meghalnia? Hogy válhatott egy harmadikos gyerek bűnözővé?
Sokszor eszembe jut a történet, az a szerencsétlen kis kölyök, aki már nem szenved a felnőttek világában, és „odafönn” egy égszínkék, új, saját géppel kerékpározik.
(1993/10-11)
Katona Judit
| Cikk nyomtatása
Megosztás
